Szalóki Ági Szalóki Ági – Hallgató: Ági 2005-ben hívott össze egy jazz-zenészekből álló együttest a Hallgató című album felvételére, amely aztán a 2005-ös év Fonogram-díjas jazzlemeze lett. A mára kicserélődött zenekarban Ági mellett Oláh Szabolcs gitározik, Szabó Dániel zongorázik, Barcza Horváth József nagybőgőn én pedig ütőhangszereken játszom.

Szalóki Ági - Cipity Lőrinc Szalóki Ági – Cipity Lőrinc: Ági „gyerekzenekara”. Úgy látom, a mai gyerekek számára olyan meghatározóak Ági dalai, mint nekünk Halász Judit, vagy a Kaláka lemezei voltak. A zenekar másik két tagja, Lamm Dávid gitáros és Kovács Zoltán bőgős. Mindnyájunknak fontos, hogy a gyerekeket partnernek tekintsük és ne bárgyú zenét játsszunk nekik.

Palya Bea Palya Bea – A Palya Bea Quintettel bejártuk fél Európát és itthon is rengeteget játszottunk de Bea mostanában a kis létszámú kamara-formációkat preferálja. Bolya Matyival trióban szefárd műsort rakunk össze, Szokolay Dongó Balázzsal is többször zenéltünk hármasban. Nagyon izgalmas kísérlet volt az ének-ütőhangszer duónk is, amellyel szintén szeretnénk még dolgozni és koncertezni.

Lukács Miklós Lukács Miklós Quintet – Miki zenekarát egészen különleges csapatnak tartom. Önmagában a hangszerösszeállítás – Lukács Miklós cimbalom, Bacsó Kristóf szaxofon, Szandai Mátyás bőgő, Szalai Péter tabla, ütőhangszerek, Dés András ütőhangszerek – is kuriózum a jazz-zenei palettán, mindehhez társulnak Miki különleges karakterű, nagy zenei kihívást jelentő szerzeményei is.

Lantos Zoltán Lantos Zoltán Mirrorworld – Zoli 2007 nyarán hívott el zenekarába, a Tau című lemez felvételére. A meghívás több szempontból is izgalmas, komoly feladatot jelent számomra. Egyrészt Zoli, másrészt Horváth Kornél személye miatt, aki gyermekkorom egyik fő példaképe, többek között az ő hatására lettem ütős. Rajtuk kívül Barcza Horváth Józsi basszusgitározik és Kaltenecker Zsolt billentyűzik az együttesben.